Ugrás a fő tartalomra

Florida - 4. hét (2023.07.24-30)

🌴

Hétfő - 2023.07.24
Ma reggel Madeline elvitte az autót olajcserére, majd elkezdett készülődni az esti vacsorára, mert 5-re áthívta a szomszédait (Jim & Debbie). Marhahúst sütött (sok hagymával) és zöldségeket főzött, amit én levesnek neveznék, de azt mondta ez nem leves, habár az amerikaiak által használ broth-ban (leves alaplé) főzte meg. Volt benne bébirépa, brokkoli, karfiol, szárzeller, hagyma. A húshoz külön készített gravy-t (szaft/öntet) amit mi magyarok inkább együtt készítünk a hússal. Mint kiderült, ők New Yorkban születtek és ott is éltek nyugdíjazásukig, majd ide költöztek Floridába. Jim New Yorkban volt rendőr.

Kedd - 2023.07.25
Ma Orlandoban voltunk a Gatorland-ben, autóval kb 1,5 óra volt Ocala-tól, előtte még bankban is voltunk, így csak 1 után értünk oda. Tanulva a korábbi esetekből, vittem magammal a biztonság kedvéért 2 banánt 🍌🍌. 😆 Sokat okosodtam ma is, Madeline elmagyarázta mi a különbség az aligátor és a krokodil között (a legegyszerűbb különbség az orruk/pofájuk alakja, az aligátorok szélesebb „U" alakú kerekebb pofával rendelkeznek, míg a krokodiloknak keskeny és a vége felé V alakot öltő pofájuk van), illetve hogy a krokodil veszélyesebb mint az aligátor, illetve nagyon gyorsak, így ha szükséges a menekülés, a legjobb ha cikkcakkban futunk, mert nehezebben kap el így, nagyobb az esélyünk a megmenekülésre. És bár a kicsi 30 centis aligátorok annyira cukik voltak, azt mondta Madeline, hogy még ők is veszélyesek, nagyot tudnak harapni és lekapja a kezed. Ennek tudatában is cukinak vélem őket. 😅
Közben 3 műsort is megnéztünk melyek különböző helyen és különböző időpontokban voltak a parkon belül.
2:00 pm - Aligators - Legends of the Swamp
3:30 pm - Upclose Encounters
5:30 pm - Gator Jumparoo Show
Kb 6 körül végeztünk, majd vissza 1.5 óra az út, szóval 8 körül vacsora. A két banánnal kibírtam a napot. 😁




Kép1









És néhány videó 👇




Szerda - 2023.07.26
A mai programunk helyszíne Tampa, Busch Gardens élménypark (területe 136 hektár = 1,36 km2, állatok száma 12000), autóval 1,5 óra tőlünk. Ha rákerestem a neten, mindig csak a vidámparkot dobta ki, de Madeline főként az állatok miatt akart elvinni ide, mert ő nagyon nagy állatrajongó és a vidámpark már nem neki való. Én viszont nem tudtam, hogy a belépő árában benne van a hullámvasutak használata is, így azok kimaradtak. De még így is 19:30 körül indultunk haza (11 körül értünk oda). 

Csütörtök - 2023.07.27
Mivel a kedd és szerda elég mozgalmas volt, így a mai napot itthon töltöttükCsak 1-2 helyre ugrottunk el, voltunk 2 különböző bankban, autót mosatni és voltunk a Publix-ban (floridai szupermarketlánc) is vásárolni néhány apróságot. Minden alaklommal, ha látok valami érdekeset a boltban, azt le szoktam fotózni, ma ezt ⬇️ lőttem (óriás aloe vera levél). 😀 Vacsorára paradicsomos tésztát készítettünk, plusz sütöttünk hozzá gombát is.















Péntek - 2023.07.28
Ma Mahjong (=kínai dominó) nap van, mint minden pénteken, amit du 1-től 4-ig játszanak négyen (Madeline és 3 barát) és mindig másnál játsszák, ma D-nél (ejtsd Dí). Én "itthon" maradtam.

Szombat - 2023.07.29
Ma pakolunk, mert holnap reggel útra kelünk. Floridából indulunk autóval egészen New York-ig, ami nagyjából 24 órás út (kb. 2500 km), de mi csak szombatra érkezünk meg, mert közben rokonokkal találkozunk.
Rendelkezésemre álló jelenlegi útvonaltervünk:
> vasárnap - egésznap úton, szállás Észak-Karolina
> hétfő - lassabb haladás a Great Smoky Mountains National Park-on* keresztül (kisebb kitérő a látnivaló miatt)
> kedd - érkezés Gatlinburg (Észak-Karolina)
> szerda - Emmitsburg (Virginia) - 1 rokon
> csütörtök - New Jersey - 1 rokon
> péntek - New Jersey - 1 rokon
> szombat - New York, Queens
*Hegy magasság ➜ Great Smoky Mountains 6643 láb=2 km, Magyarország Kékes 1014 m, Kárpátok 2,66 km

Vasárnap - 2023.07.30
8:40 Elindultunk ...
Az útról a következő bejegyzésben olvashatsz!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

New York (az első napok, hetek)

SZERKESZTÉS ALATT .. Amikor ide érkeztem Queens-be, nekem nem volt az a nagy hűha érzésem, hogy itt annyira minden más és szerintem ez annak köszönhető, hogy Budapestről érkeztem, nem pedig egy kisebb településről. A 13 kerület már majdnem belváros és az utolsó pár évben a belvárosban dolgoztam, szóval láttam én ott is ezt-azt -> hajléktalant, csövest, szemetet, kiabálást a szomszédban, balesetet. Nehéz elmagyarázni, hogy mennyire nagy New York, hiszen még én magam se látom át (egyelőre) és elmondani/elmagyarázni így még nehezebb. Azért itt van néhány alapadat: * New York-nak 5 kerülete van: Staten Island, Manhattan, Brookly, Bronx, Queens és a kerületeken belül vannak a városnegyedek * New York szárazföldi területe 1,5x nagyobb mint Budapest és 41x nagyobb mint Beregszász * A metró vonalak teljes hossza kb 1148 km, 26 vonal és 468 db állomás/megálló. A vonalak egy része számmal, másik része betűvel van jelölve. Ridgewood (unokatestvéremék laknak itt, tőlem gyalog kb 20 perc)...

Ocala --> New York 🛣️

MÉG SZERKESZTÉS ALATT .... ¤ Vasárnap (07.30) Indulás Ocala -ból (Florida) reggel 8:40 körül. 11-kor már egy újabb állam, Georgia . Fővárosa Atlanta, népessége 10,8 millió (2021-es adat). A sík Florida után ez már kicsit dimbesebb-dombosabb, északabbra pedig már látni kisebb hegyeket is. Amit megtudtam róla Madeline-től: - itt vörös agyagos a talaj (red clay soil) - őszibarack, dió, mogyoró, pekándió és pamut ami főként itt terem, na meg az édes óriás vidalia hagyma - Atlanta a Coca Cola és a CNN hírcsatorna székhelye Direkt emiatt útközben megálltunk helyi pekándiót és őszibarackot vásárolni, hát nem volt olcsó mulatság. 😆 18-kor léptünk be North Carolina -ba (Észak-Karolina), lakossága szintén nagyobb, mint Magyarországé, 10,55 millió (2021-es adat) és fővárosa Raleigh (sose hallottam róla 😅) 19-kor pedig végre megérkeztünk a szálláshelyünkre, Cherokee nevezetű indián kisvárosba, ami közel van a Great Smoky M ountains National Park-hoz, holnapi útvonalunk helyszíne. Én fél ...